2014. január 21., kedd

Első Lush termékeim


Sziasztok!


Ma a Lush szerzeményemet szeretném Nektek megmutatni.
No, de kezdjük az elején. :) Sokan tudjátok, hogy szolnoki vagyok, így elég sok olyan márka és üzlet van, amely márkák termékeiről ugyan már rengeteget olvastam, de kipróbálni nem tudtam, mert csak a fővárosban elérhetőek. Az utóbbi időben sok ilyen üzletbe volt szerencsém ellátogatni, hiszen decemberben nyertem egy 3 alkalmas kozmetikai kezelést a Krémesen szép az élet blogján (ami nem mellékesen az egyik kedvenc hazai blogom), ami miatt többször utaztam Pestre.

Az egyik ilyen márka a Lush volt. Sokat olvastam róla, és a termékeikről, szinte mindenhol csak pozitív véleményeket olvastam. Körülbelül 2 hete pedig a Makeup Blog lányok kiírták a Facebook-ra, hogy sok termék féláron kapható a Lush-nál, mert a karácsonyi termékeket ilyenkor kiárusítják. Felkeltette a figyelmem, és egyből azon járt az eszem, hogy milyen jó lenne, ha a Buche de Noel is az akciósok közt lenne... felléptem a honlapra, és nagyon megörültem, hisz a hőn vágyott arctisztítóm ott virított a vásár felirat alatt. Meg is lepődtem, hogy még nem sold out, így gyorsan be is tettem a kosaramba. Csak ezután kezdtem el szétnézni az oldalon, és megnézni a fizetési/szállítási lehetőségeket. Kiderült, hogy személyesen is át lehet venni a rendelést a Szent István körúti üzletben, és tudtam, hogy hamarosan azon a környéken leszek, így mentem tovább válogatni a többi akciós termékhez. :)
Végül az arcitsztító mellé egy habfürdő és egy fürdőgolyó került a kosaramba.


A rendelés leadásakor ki kellett választanom egy ajándék termékmintát, a Gorgeous arckrémet választottam, mert sok jót hallottam erről a krémről. Nagy meglepetésemre viszont a csomagomba 4 termékminta került. :)
Az üzletben nagyon kedvesek voltak egyébként az eladók, bár meglepett, hogy milyen pici a hely, és milyen illatorgia van odabenn. Még szétnéztünk az akciós termékek közt, de végül más nem jött velünk haza.

Nézzük sorban a termékeket:
a Christmas Pingvinem, ami egy narancsvirág-kivonatot, mandarinolajat, és kukoricalisztet tartalmazó habfürdő.
És a promóképen:

Kicsit felismerhetetlen a saját példányom, de nem zavar, hisz nem ez számít. A hatásáról majd később beszámolok! :)

A Father Christmas fürdőgolyó egy mikulás fejet ábrázol, belül zöld, és narancsos-citrusos illata van. :)

A Buche de Noel egy diós sütemény illatú, elsőre elég furcsa állagú arctisztító, amely ápoló olajakat is tartalmaz, így tisztítás mellett egyben hidratál is. Már elkezdtem használni, egyenlőre még ismerkedünk, hamarosan érkezik egy részletesebb véleményt is! :)
  
 Végül a mintákról is egy fotó:

Hamarosan részletesen megírom a személyes tapasztalatom a termékekről, figyeljétek a blogot! ;)

Ismeritek a Lush márkát?
Van kedvencetek?

2014. január 13., hétfő

Halogató beauty blogger tag

Sziasztok Lányok!


Mostanában egyre több blogon jelent meg az a kérdéssor, és mivel sajnos nem fotóztam a hétvégén az új poszthoz, ezért most kitöltöm én is ezt a tag-et. :)


1. Nevezz meg egy olyan szépségápolási módszert/rutint,amit csak ritkán használsz/követsz!
Sajnos itt sok mindent felsorolhatnék... de amit leginkább elhanyagolok, az a krémezés, és armaszkok/pakolások használata.

2. Rendszeresen kimosod az ecseteidet?
Nem mondhatnám rendszeresnek. Mindig hétvégén csinálom, de változó, hogy hány hét után... Az alapozáshoz használt ecseteket elvileg minden használat után ki kellene tisztítani, de sajnos legjobb esetben is csak hétvégén mosom őket.. :S

3. Meddig bírod lepattogzott körömlakkal?
Maximum 1 napig. Amint lehetőségem nyílik a lemosásra, megteszem. Nincs annál igénytelenebb, ha egy lánynak csúnyán le van kopva a körömlakkja!

Brrrrrrr...

4. Meddig halogatod az elfogyott termékek újravásárlását?
Változó. Attól függ, mi fogyott el. :D És, hogy mennyi kedvem van elmenni, és újra vásárolni. :)

5. Mi a legszörnyűbb szépségápolási szokásod?
A körömágybőr piszkákása, tépkedése. Csúnya-csúnya szokás!!

6. Nevezz meg egy - nem szépségápolással kapcsolatos - szokást, amit mindig halogatsz!
Sok minden. Nagyon lusta ember vagyok. De ami most hirtelen eszembe jut az a mosogatás.


7. Időben el tudsz készülni, ha menned kell valahová, vagy kapkodsz és elkésel?
Időben elkezdem, mert nem akarok kapkodni, de persze a végén mindig kapkodok... de elkésni ritkán szoktam. De hamarabb sem érkezem.. :)

8. Be tudod tartani a vásárlási stoppokat?
Úgy gondolom, igen. Nem igazán tartottam még ilyen stoppot, de mindig nagyon meggondolom, mire adok ki pénzt.

9. Rendezetten tárolod a smink/körömlakk készletedet?
Viszonylag igen. A körömlakkokat cipősdobozban, a sminket a fürdőszobai szekrényben tárolom. Ami viszont nem igazán tesz jót a termékeknek, ezért nagyon szeretnék egy új helyet kialakítani a sminkcuccaimnak. Már gyűjtögetem is az inspirációs képeket egy igazán csajos kis sarokhoz.
 
 

10. Mennyi volt a legtöbb idő, ameddig hanyagoltad a blogolást, hány napot hagytál ki maximum?
Nem rég kezdtem a blogolást, de ahogy az elején is említettem, magam miatt csinálom, és nem görcsölök rá, hogy mikor írok új posztot. Ha valamit meg szeretnék osztani Veletek, akkor felírom a listára, és megpróbálom minél előbb megvalósítani, de ténylegesen csak akkor készül el, ha kedvem van hozzá. :D


Ha van  kedvetek hozzá, töltsétek ki Ti is kommentben! Kíváncsi lennék a válaszokra! :)
 
 
 

2014. január 8., szerda

Ajándékok :)


Sziasztok!

Ma szeretném Nektek megmutatni, hogy mit kaptam a születésnapomra és karácsonyra.
Mivel a két dátum közt alig van pár nap, így általában egyszerre szoktam megkapni az ajándékokat. Ezt általában valaki vagy utálja, vagy imádja, engem különösebben nem zavar. De azért a névnapom lehetne mondjuk az év közepén legalább... :P :)
Idén gondoltam, kihasználom, hogy egymás után van a két ünnep, így 1 ajándékot kértem az egész családtól. Mivel emiatt egyáltalán nem számítottam más ajándékra, igen csak meglepődtem, mikor karácsonykor, az ajándékok kiosztásakor három dobozon is az én nevem szerepelt. :) Nagyon jó fej volt a család, és nagyon eltalálták, hogy mire volt szükségem!


Nézzük sorban:
a Natúr, Csokiörvény szappant Nővérkémtől kaptam pár nappal karácsony előtt, a mikulás csomagomba került volna elméletileg, de sajnos nem kapta meg időben. Kézzel készült natúr szappan, isteni csoki illattal.






Dan Brown Inferno című könyvét rég óta el akartam olvasni, ezért megkaptam a barátomtól a születésnapomra. Még nem kezdtem el olvasni, mert elég sok teendővel el vagyok maradva. Ha megkapom a ma rendelt Lush fürdőgolyócskáimat (jessssssz!), elmerülök a kádban, és elkezdem olvasni. Az előző könyvek alapján gondolom ez is pár nap alatt kiolvasós lesz... :)
Anyától kaptam a rózsaszín hipercuki masnis házi csizmácskámat, (én csak benti UGG-nak hívom) amit azóta le sem lehet rólam szaggatni! :)
A hajszárítót anya húgától kaptam. Nagyon-nagyon örültem neki, mert eddig egy elég alacsony teljesítményű hajszárítót használtam, és egy évezred volt mire megszáradt a hajam. Ez 2000 W-os, van sima feje, és diffúzoros feje is, hihetetlen, de most kb 3 perc alatt végzek a hajszárítással. :D
A Babyliss 32 mm-es méretű hajsütővasat a páromtól kaptam karácsonyra. Mindig is szerettem volna egy ilyet, de mindig sajnáltam rá a pénzt. Eddig csak nagyon vékony hajsütővasam volt, azzal körülbelül csak ilyen bárány hatást lehet elérni, ezzel viszont egy álom dolgozni, szép, nagy hullámokat lehet varázsolni az én egyébként szögegyenes hajamba. :)
Az utolsó előtti ajándékom, a Nővéremtől kapott Ailixin márkájú 48 színű szemhéjfestékpaletta. Hihhhetetlenül örültem Neki, tudja már, hogy mivel lephet meg a legjobban. :) Köszi Tesó! :*
  

 És random módon egy pár színminta:


Remélem azért a lényeg látható a kollázsokból. 48 fényes szín, a természetestől a vibráló, élénk színekig. A pigmentáltság nagyon jó, a minkákat alap nélkül készítettem, az ujjammal, 1, max 2 húzással. A textúrájuk változó, a keményebb típusúakhoz kellett a 2 húzás.
Én azóta már használom napi szinten, és nagyon tetszik.
Az utolsó ajándék pedig, amit az elején is említettem, az a fényképezőgépem. Még a bécsi kiránduláskor vettem meg az egyik barátnőmtől. Azóta azzal készülnek a képek. Igazából még ismerkedünk, még nem nagyon tudom, mire is képes, és nekem is nagyon sokat kell fejlődnöm fotózás terén.


És meséljetek Ti is! Ki mit kapott a Jézuskától? :)

2014. január 2., csütörtök

Köröm nyomdázás

Nagyon-nagyon-nagyon Boldog Új Évet kívánok mindenkinek!


Ahogy az előző posztban említettem, ma a körömnyomda "készletem" mutatom be nektek, egy manikűrrel.
Igazából nem is tudom, hogy mennyire menjek bele a részletekbe, mennyire ismeritek ezt a köröm díszítési formát. Nagyon sok videó található a Youtube-on, keressetek rá a "nail stamping", és hasonló kifejezésekre, több ezer találatot fog kidobni! :)



 
Viszonylag egyszerűen és gyorsan nagyon látványos manikűröket lehet elkészíteni vele.
Régóta követem Ani blogját, aki gyönyörű manikűröket készít nyomdával, természetesen nekem is meghozta hozzá a kedvem! :)
Amint lett ebay, és paypal fiókom, az volt az első dolgom, hogy rendeljek egy nyomdázót. Mivel Ani-tól megvolt a tuti tipp, hogy milyet kell venni, nem volt nehéz dolgom. Választottam egy megbízható eladót, és már landolt is a kosaramban.



A nyomdázáshoz szükségünk van még egy dologra: a minta lemezekre. Mivel már megvolt a paypal fiókom, a Born Pretty Store mellett döntöttem. Világszerte postáznak, és ingyenesen. Van külön menüpontjuk az 1 dolláros termékeknek, én mindig ott nézelődöm. :) Gyakori a leárazás, megéri néha szétnézni, kincseket lehet találni!
Összesen 4 lemezem van, az első kettő viszonylag gyorsan, kb 3 hét alatt megérkezett, a másik kettőre viszont nagyon sokat kellett várni, majdnem 2 hónap volt, mire ideért. De sebaj, a lényeg, hogy megvan, és gyorsan ki is próbáltam.


Ani blogján külön találtok egy cikket, hogy mire érdemes odafigyelni a nyomdázáskor. Én még csak kezdő vagyok, nem akarok okoskodni, ezért ajánlom Őt, minden kérdésre megkaphatod Nála a választ! :)
 
A művelet lényegét megpróbálom érthetően, és röviden leírni:
ha van már egy lemezed, az első lépés, hogy levedd róla a fóliát. Becsapósak, egyáltalán nem látszik némelyiken, hogy van, de higgyétek el, mindig van rajta! Kiválasztod a Neked legjobban tetsző mintát, valamint kiválasztod a körömlakkokat, amelyekkel dolgozni szeretnél. Én alapnak mindig egy jó minőségű, 1 rétegben fedő lakkot választok, mert ha elrontom a mintázást, akkor le kell mosni, és újrakezdeni, és lusta vagyok én annyiszor kenegetni a körmöm. :D
 
A másik fontos dolog: a minta színének is jól fedő lakknak kell lennie. Az a lényeg, hogy a körömlakk "beleragadjon" a nyomda barázdáiba. Na szóval, rákened a mintára a körömlakkot, és a lehúzó segítségével (kicsit meg kell dönteni, és erősen rányomni) lehúzod a fölösleget. Voálá, ott marad a körömlakk a karcolatban. Ezután nagyon kell sietni, mert pillanatok alatt megszárad a lakk, és kezdheted újra. Szóval itt jön a képbe a fent mutatott nyomdázó fehér vége, ami egy nagyon puha, gumi szerű anyag. Szimplán rászorítod a mintára, a minta pedig így átmászik a nyomdázóra.
Az utolsó lépés, hogy a nyomdázót odailleszd a körmödhöz, és egy kicsit gördítő mozdulattal (hisz nem sík egyenes a körmünk) szó szeint rányomdázd a körmödre a mintát. Mint az oviban. Már akkor megtanultuk, nem nehéz most sem! :)
 
Befejező lépésként perszer érdemes fedőlakkot használni, hogy minél tovább gyönyörködhess a művedben. :)
 
A manikűrömhöz az egyik új lemezről kiválasztottam egy szép virág mintásat. Alapnak a Bys matt fekete lakkját használtam, mert már 1 rétegben szuperül fed, és gyorsan szárad. A minta színének egy Crystal Nail erős rózsaszín lakkot választottam, elvégre virágokról van szó. Hát, nem jött össze, a körmömön már lila lett, de nem bánkódtam, így is nagyon tetszett. A CN egy nagyon sűrű lakk, pont megfelel a nyomdázásra. Itt említeném meg, hogy megvettem az Essence külön nyomdázásra tervezett fekete lakkját, hogy haj' de milyen könnyű lesz vele dolgozni. Hát nem. Olyan szinten gyorsan szárad az a lakk, hogy egyszerűen nem tudok olyan gyors lenni, hogy használható mintát készítsek vele. Kitérő vége. :)
A minta és virágok random módra kerültek a körmökre. Jött egy réteg Rimmel Nail Rescue (én fedőlakknak is használom, olyan szép fénye van), és kész is. :D
 
 
 

A virágok közepébe nagyon apró arany pöttyöket tettem, az új China Glaze arany lakkommal, szerintem nagyon szépen feldobta. A tartóssága meglepően jó volt, kb 5 nap után mostam le, nálam ez nagy szó!
 
A képek kattintásra megnőnek, nekem most valamiért nem engedi, hogy változtassam a méretét.
 
Nagyon örülök, hogy "beruháztam" a készletre, mert nagyon szép manikűröket lehet vele készíteni, és végtelen a lehetőségek tárháza. Azért tettem idéző jelbe a beruháztam szót, mert nagyon olcsó minden, a nyomdázó szett kb 2,5 dollárért megtalálható az ebay-en, a lemezeknek pedig 1-2 dollár az áruk.
 
 
Na, esetleg meghoztam valaki kedvét egy kis nyomdázáshoz? :)
Ha valami nem volt érthető, nyugodtan jelezzétek kommentben!
 
Csak kérdezd Petrát! ;)